Április 1. – Az ausztráliaiak jelentik

Gazdag képzelőerőről tettek tanúbizonyságot április 1-jén az ausztrálok. Néhány az álszenzációk közül: minimáltarifát alkalmaz a Virgin Blue légitársaság azoknak, akik állva utaznak, Melbourne-ben a Yarra folyón kompok szállítják majd az autókat, hogy is enyhítsék a csúcsforgalmat, a pápa pedig az ifjúsági világnapon misét celebrál a melegeknek.

Az utóbbi hírt a 2UE rádió még azzal is megtoldotta, hogy a katolikus egyház jövőre saját allegorikus szekérrel vesz részt a húshagyó keddi karneváli felvonuláson. A folyami autóforgalom álhírével a Sun Herald című melbourne-i lap állt elő. Az ABC rádió internetes kiadása tudományos rovatában arról számolt be, hogy a magas ingatlanárak okozta stressz következtében Sydney lakóinak agya beszűkül a Melbourne-ben élőkéhez képest, az utóbbi városban ugyanis a lakásárak nem emelkedtek annyira.
A Virgin Blue légitársaság alapítója, Richard Branson az újságokban hirdette meg, hogy féláron utazhatnak azok, akik hajlandóak állva megtenni az utat, amit a két óránál hosszabb ideig tartó utakon lábikra-masszázzsal tesz elviselhetővé a személyzet. Az ABC rádió sportrovata azt jelentette, hogy a pekingi olimpia női eseményeit két héttel a férfiak vetélkedése után rendezik meg.
Az ausztráliai Cairns-ben rosszul sült el egy tréfás kedvű hölgy vicce, ő ugyanis a mentőket hívta alig néhány perccel éjfél után azzal, hogy újszülött gyermeke kiesett az ágyból és nem lélegzik. Két mentőautó is a megadott helyszínre száguldott, de a mentősök egyáltalán nem nevettek, amikor kiderült, mi – nem – történt: feljelentést tettek a nő ellen hamis riasztás címén, ami akár három évi börtönnel is büntethető.
Új-Zéland is előrukkolt áprilisi tréfával: az egyik aucklandi rádió annyira szavahihetően jelentette be a népszerű amerikai Foo Fighters ingyen hangversenyét, hogy százával érkeztek az előjegyzések az egész országból: olyannyira, hogy a rádió szerkesztőinek – megrémülve az összesereglő tömeg várható csalódásától és dühétől – az ezután következő órákban főleg a cáfolatra és a bocsánatkérésre kellett összpontosítaniuk.