Ápold a hagyományt, karold fel az újjat

Szatmárnémeti – Április 13–án, vasárnap véget ért az Ápold a hagyományt, karold fel az újat elnevezésű négynapos rendezvénysorozat.

Lezárult az Ápold a hagyományt, karold fel az újat elnevezésű négynapos rendezvénysorozat. A Szatmár Megyei NDF és a stuttgarti székhelyű Külkapcsolatok Intézte (ifa) munkatársai a négy napos program során minden korosztály számára tartalmas programot kínáltak. Gabriela Rist, a Gemeinsan ifjúsági szervezet vezetője szerint a különböző műhelymunkák során tapasztalták meg a résztvevők és a szervezők is, hogy a fiatalok is magukénak érzik az őseiktől örökölt hagyományokat. Szombaton a Temesvári Állami Színház vendégjátékát tekinthették meg az érdeklődők: a gyermekek számára a Hófehérke és a hét törpe, míg a felnőttek számára A tűzarc, Marius von Mayenburg (Das Feuergesicht) darábját láthatták. Mindkét előadásnak az Északi Színház adott otthont, és mind a két esetben teltház előtt játszottak a temesváriak.

Zárónapi rendezvény

Vasárnap, április 13–án, a Kálvária templomban német nyelvű szentmisét celebrált Ft. Schupler Tibor és Ft. Román János, ahol a tasnádi Maestoso kórus is énekelt. Ezt követően templom udvarán a krasznabélteki– és a mezőpetri fúvósok, a Johann Ettinger Német Líceum II. B osztálya, a Doamna Stanca Líceum V–XII. osztályos diákjai kórusa, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium tánccsoportja, a Szatmár Megyei NDF felnőtt tánccsoportja és a német líceum kórusa lépett a közönség elé.