Álmos borfesztivál

Álmos borfesztivál
Nagyvárad – A Nagyváradi várban vasárnap délben nem volt túlzottnak mondható az érdeklődés a borfesztivál iránt.

Az időjárás vénasszonyok nyarás, azaz meleg volt, ezért is kerülték az emberek a Vár napfény sütötte területeit, inkább az árnyékos lacikonyhákat, ernyők árnyékolta padokat keresték, ahol nyugodtan ízlelhették korsó borukat, sörüket, avagy az elmaradhatatlan mustáros mititeit. A kürtőskalács és virágárus forgalma még csekély, a gumicsúszdát is még csak ekkor fújták, az ital, és ételárusok sem szakadnak meg a munkában. Egy-két borkimérőből, lacikonyhából román népzene hangjai hallatszottak, a félig-meddig még kihalt térben csak a sülő húsok sistergése és illatfoszlányai utaltak valami történésfélére.

Egy szakács három egymás mellé felállított bográcsba adagolta a hozzávalókat, az egyikben toroskáposzta, a másikban gulyás, a harmadikban csorba készül, tudtuk meg. Egy óra tájban a fiatalok is felbukkantak, méghozzá csoportosan. Sokan közülük csak megnézték, milyen a mozgás, majd továbbálltak, és csak később tértek vissza, amikor egy kissé félhomályosabb, rejtelmesebbé vált a Vár és környéke, s jöttek a koncertek.

Pap István