12. TIFF

Akt.:
Fotó: clujlife.com
Fotó: clujlife.com
Kolozsváron május 31-e és június 9-e. között rendezik meg a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivált (Transilvania International Film Festival, közismert nevén TIFF). A tizenkettedik alkalommal zajló nemzetközi fesztiválon 53 országból 190 filmet mutatnak be, melyből 35 rövidfilm.

 

Az eseményt felvezető sajtótájékoztatón jelen voltak megszólalási sorrendben: Cristi Puiu filmrendező, Mihai Chirilov művészeti igazgató, Tudor Giurgiu fesztiváligazgató,

Cristian Hordilă, a TIFF menedzsere.

Cristi Puiu elmondta, hogy az eddigi bevett szokásokon változtatva, nem egy spotot vetítenek minden egyes filmbemutató előtt, hanem minden nap mást és mást. (A spot egy rövid filmecske, mely felvezeti a fesztiválon vetített filmeket. A szponzorokat is felsorolják.) A főszereplő Luminiţa Gheorghiu, akivel kapcsolatban kis történeteket mutatnak be, amely a fesztivál végére sajátos történetté fog összeállni a nézők számára. Olyan tereken filmeztek, amelyeknek közük van a mozihoz, mint például az állomás peronja, az autó belső tere, utcák, mindazon helyek, melyek kapcsolódnak a mozihoz- mondta Cristi Puiu. A spotokat írta és rendezte Cristi Puiu. Filmeztek a Chitilai állomáson, a Rahovai börtönben, a bukaresti Intercontinental szállodában, vagy a Baneasa Digiplex moziban.

Mihai Chirilov, a maga megszokott, olajozott stílusában elmondta, melyek is voltak azok a feltételek, kritériumok, amik megszabták a válogatást. A legfontosabb cél a termésből a legjavát kiválasztani.

Tudor Giurgiu fesztiváligazgató azokról a körülményekről beszélt, amelyek meghatározták, hogy az idei támogatása a fesztiválnak 1.400.000 euró legyen, ami meglehetősen kevés, hiszen a meghívottak száma 700 fő. Az anyagi nehézségek dacára az eddigi programokból nem hagynak el semmit. De még nagyobb hangsúly fektetnek a Kolozsvár Európa Kulturális Fővárosa program kibontására, és a tömegekhez való eljuttatására. A versenyfilmek válogatása lehetővé teszi azt, hogy a nézők olyan filmirányzatokkal ismerkedjenek meg, amelyek a film modern kifejezési formáit fokozottan, tudatosan használják mondanivalójuk kifejtéséhez. A közönség a Supernova, Árnyak, No limit, 3×3, Román filmnapok, Magyar Filmnap, HBO, EcoTIFF szekciókon bemutatott filmeket tekintheti meg. Ebben az évben a Focus szekción görögországi és szlovákiai filmeket is láthat a film iránt érdeklődő. A vendégek között várják Pálfy György filmrendezőt, aki a Taxidermia filmjével írta be nevét a kolozsvári TIFF életébe. A Magyar filmnap kínálata figyelemre méltó. Vetítik: A vizsga (Bergendy Péter), Aglaja (r. Deák Krisztina), Az ajtó (r. Szabó István), Szülőföld, szex és más kellemetlenségek (r. Kincses Réka), Janovics Jenő, a magyar Pathé (r. Zágoni Bálint)- című filmeket.

Forgács Péter (médiaművész, álló és mozgóképkészítő) hat dokumentumfilmjét mutatják be, tisztelegve a rendező munkássága előtt.

A TIFF szervezői fontosnak tartják a fiatalok filmkultúrájának gazdagítását. Az EducaTIFF szekció keretében az életkornak megfelelő művészfilmeket mutatnak be. A filmvetítéseket filmes szakemberekkel való beszélgetés követi. A fotó, film iránt érdeklődő diákok számára, a 11. alkalommal működő, Let’s Go Digital projekt filmművészeti és filmezéssel kapcsolatos ismereteket nyújt. Transilvania Talent Lab a filmezés titkaiba avatja be a 18 résztvevőt.

A Tízen a filmért projekt (10 pentru film) fiatal tehetségek számára megnyilvánulási lehetőséget nyújt.

A nagy újdonságot az a 12 film jelenti, melyet „Ez a vég” (This is the End)- cím alatt vetítenek, és a világvégével foglalkozik. Itt aztán nyugodtan borzonghat a kedves néző az egyesek által mindig megjósolt világvégéről, hiszen a téma nem mai keletű.

A rendezők kétnapos hétvégét szánnak a bonchidai Bánffy kastély- napok eseményeire, melyen színházi fellépést is ígérnek.

Gálaműsor keretében Életmű díjat kap Stephen Frears filmrendező és Jiri Menzel film- és színházrendező.

A kiválóság- díjat hazai művésznő kapja meg Luminiţa Gheorghiu személyében.

De végül is olyan filmeket, hírességeket láthattunk, akik már beírták nevüket az egyetemes filmtörténetbe. A teljesség igénye nélkül: Pablo Berger filmrendező Blancanieves– című filmje 10 Goya díjat kapott. David Lambert filmrendező és forgatókönyvíró, Franziska Petry angol producer, Lynda Myles operatőr, ED Lachman rendező.

Az esemény nyitó filmjét május 31-én 20 óra 45 perckor a város Főterén felállított kivetítő vásznon tekintheti meg a közönség. Pedro Almodóvar Los amantes pasajeros (Szeretők, utazók) című, vígjátéki elemeket is tartalmazó filmjével nyit a XII. alkalommal rendezett TIFF.

Csomafáy Ferenc

Címkék: ,