12 év rabszolgaság

12 év rabszolgaság
A hazai filmszínházak egyik büszkesége a kolozsvári Florin Piersic-ről elnevezett mozi, melyben köszönhetően a filmforgalmazási bizottságnak az egyik legmodernebb vetítési technikát használják. Itt vetítették a 2013-as, filmipar termésének egyik jelentős alkotását, a „12 év rabszolgaság” című filmet. Amerikai-angol életrajzi dráma, vetítési ideje 134 perc. Rendező: Steve McQueen.

Az alapötletet Solomon Northup hasonló című regényéből (12 Years a Slave) vették át. Az esemény 1841-ben történt meg, melyet Solomon Northup 13 évvel később írt meg. Tehát könyv formájában, 1854-ben jelent meg.

Maga a téma nem ismeretlen az amerikai irodalomban. Számtalan írás, könyv, film foglalkozik ezzel a jelenséggel. Jogosan tevődik fel a kérdés, miért?

Forgatókönyvíró: John Ridley mégis tud olyan filmi nyelvet használni, mely a mai nézők számára is lehet érdekes, üzenethordozó. Nevezetesen az indulatok kifejezése, nyelvtől függetlenül olyan ősi, mint az emberiség.

Az Amerikába érkező négereket kezdetben úgy fogadták, mint bármely bevándorlót. Nem véletlenségből játszódik az esemény 1841-ben, az amerikai polgárháború kitörése előtt.

A film cselekménye

Az északi New York lüktető városában Solomon Northup elismert hegedűművészként éli hétköznapjait, családjával együtt. Ezt a békés, tevékeny életet éli, amíg egy nap furfangos módon tőrbe csalják. Az italtól elkábítva eladják rabszolgának.

Egy szadista déli ültetvényeshez kerül, Edwin Eppshez (Michael Fassbender), aki rabszolgáin kénye kedve szerint tesz erőszakot. Korbácsolja, kínozza őket. Ilyen helyzetben más nem marad, mint a fenntartás ösztönére hallgatva, túl kell élni ezeket a borzalmas napokat, éveket.

A film nagy erőssége a főszerepet játszó Chiwetel Ejiofor rendkívül jó adottságokkal rendelkezik. Ő alakítja Solomon Northup-ot. Rendkívül jó filmszínész, el hisszük neki mindazt, amit a vásznon tesz, cselekszik. Ebben nagy jelentősége van az operatőrnek: Sean Bobbitt-nak. Egy rosszul megkomponált képe sincs a nem éppen rövid filmnek. Sőt van egy rövid snitt, ami éppen a kimerevített kép nagyszerűségével éri el a kívánt hatást, melyet szerencsésen kiemel a zene. Zeneszerző: Hans Zimmer. Vágó: Joe Walker.

A produkcióban szerepelnek: Michael Fassbender (Edwin Epps), Brad Pitt (Bass), Dwight Henry (Abram nagybácsi), Dickie Gravois (Overseer), Bryan Batt (Judge Turner), Ashley Dyke (Anna), Kelsey Scott (Anne Northup) Quvenzhané Wallis (Margaret Northup), Cameron Zeigler, (Alonzo Northup), Tony Bentley (Mr. Moon), Scoot McNairy (Brown), Taran Killam (Hamilton), Christopher Berry (Burch), Bill Camp (Radburn), Benedict Cumberbatch (Ford), Paul Giamatti (Freeman). Mind márkás nevek a hollywoodi, filmes világban.

A főszereplőt alakító Chiwetel Ejiofor szuggesztíven mutatja be azt a metamorfózist, amely során, bizonyos kényszerítő körülmények között, a szabad ember kiszolgáltatottá, rabszolgává válik. Kérdésként fogalmazódik meg, ha nem is tételesen, ilyen helyzetben az egyén, szabadságának visszaszerzéséhez, milyen cselekvési alternatívát alakíthat ki. A film bemutatja a rabszolgák sajátos, kiszolgáltatottságukba beletörődő magatartását. Northup a sok szenvedés, megaláztatás ellenére, az évek során, nem törik meg, megőrzi méltóságát, küzdőszellemét. A film eszközeivel érzékelteti, hogy az erőszak, a kiszolgáltatottság természetrajzában lényeges változás nincs.

A 12 év rabszolgaság című film jelölést kapott az Amerikai Producerek Céhének legfontosabb díjaira.

Szerintem, meg lehet, hogy a nemsokára kiosztásra kerülő Amerikai Filmakadémiai díj várományos filmjét, láthattuk Kolozsváron.

Csomafáy Ferenc

Címkék: