1001 játék készül karácsonyra

1001 játék készül karácsonyra
Nagyvárad egy több várost mozgósító játékvarró maraton helyszíne volt november 5-én, az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza nagyváradi kerületének szervezésében.

Történt mindez az egyház Pavel utcai székhelyén, ahol a nagyváradiak már több mint 18 éve ingyen angol órákra is járhatnak. Az egész napos maratonra délelőtt öt város (Nagyvárad, Kolozsvár, Nagyszeben, Temesvár és Arad) asszonyait várták, Jézus Krisztus Egyházának váradi egyházkerületi Női Segítőegylet szolgálati tevékenységére, majd délután a nagyváradi férfiak is csatlakoztak a játékvarrási kezdeményezéshez.

„A hátrányos helyzetű gyerekekre gondolva jöttem el erre a tevékenységre. Azokra a gyerekekre, akik szenvednek. Lenyűgözött, milyen nagy számban jöttek el az asszonyok, sokan távolról, hogy segítsenek ebben a munkában. Nagyon jól éreztem magam! Erősen éreztem a Szentlélek jelenlétét. Éreztem azoknak a nőknek a szeretetét, akikkel együtt dolgoztam. Hálás vagyok a csodálatos időért, amit ezzel a munkával tölthettem! Köszönöm!” – mondta Mogos Ana Aradról.

„Csodálatos volt együtt lenni az 1001 játék projekt résztvevőivel. A tevékenység alatt sok új barátra találtam, akikkel együtt énekeltünk és dolgoztunk. Egy olyan hangulat volt, ami teljes békességet nyújtott. Úgy éreztem, minden problémám és aggodalmam félretehetem és együtt örülhetek minden jelenlévővel annak a meglepetésnek, amiben részesülnek majd a kórházban lévő gyerekek. Tiszta szívből ajánlom a projektben való részvételt, amely bármely személynek egyedi élményt ad” – mondta Bumba Emma tanuló.

„Amikor alkotsz, és főleg mikor gyerekekről van szó, a szívedet is odateszed minden egyes játékba. Így lesz szív küldi szívnek. A férjem attól lett lelkes, hogy én lelkes vagyok, és úgy gondolta, ő is részese szeretne lenni a gyermekek örömének, így előbb kíváncsiságból jött el, aztán pedig a tevékenység hangulata, na meg a sikerélmény is motiválta arra, hogy újra eljöjjön, és ő is varrjon játékokat a gyerekeknek” – mondta Koncz Andrea óvónő, aki férjével együtt volt jelen, és nem ő volt az egyetlen.

Nagyon tetszett

„A női segítőegylet tevékenységében nagyon tetszett az, hogy erősen érezhettem a Szentlelket. Több nemzetiség volt jelen, akik tökéletesen megértették egymást. Szolgálatunk célja mindig a szeretet, az öröm adományozása azoknak a személyeknek, akiket szolgálunk, ez esetben a hátrányos helyzetű gyerekeknek. Mindnyájan adtunk egy darabot a szívünkből minden egyes elkészített játékkal”, közölte a kerületi segítőegylet elnöke, Costea Éva.

„Egyházam egy csoport asszonyával jöttem el a tevékenységre. A szolgálat lehetősége, mint amilyen ez is, csodálatos módja annak, hogy régi barátságokat erősíts meg és új barátokat szerezz. És mindezt miközben valami jót teszel a közösségért. Jól szórakoztunk. A játékok elkészítése jóval könnyebb volt, mint azt gondoltam. Remélem még többen csatlakoznak majd az 1001 játék a gyermekeknek projekthez, mert egy nagyon jó ötlet és sok gyereknek szerez majd örömet”, mondta DeLong Júlia Kolozsvárról.

„Nagy öröm számomra, hogy részt vehettem és vehetek ebben az akcióban. Mert adni jó! Örömet szerezni még jobb, főleg olyan kis emberpalántáknak, akik erre rászorulnak. Kívánom, hogy olyan szeretettel forgassák ezeket a játékokat, amilyen szeretettel készíti őket a projekt minden résztvevője. Én minden csütörtökön itt leszek!” – nyilatkozta Löscher Ildikó tanító néni.

„A játékokat karácsony előtt fogjuk szétosztani, önkénteseink segítségével, a Bihar megyei árvaházakban, a püspökfürdői gyermek rehabilitációs kórházban, a nagyváradi gyermekkorházban és más intézményekben, illetve hátrányos helyzetű gyermekek között”, mondta Finna Piroska Georgeta, a Love Bihor projekt önkéntes koordinátora. „A játékkészítő maraton nagyon sikeres volt. Elértük a célunk felét, azaz 501 játék van készen. Ezúton is nagyon szépen köszönöm mindazoknak, akik csatlakoztak a projekthez, az önkénteseknek és az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának.”

Köszönet

„Nagyon szépen köszönjük mindenkinek a részvételt. Ez a projekt nem valósulhatott volna meg a sok szorgos önkéntes nélkül, akik eljöttek ma. Hálásak vagyunk és örömmel tölt el minket, hogy ennyi jólelkű ember van Nagyváradon, akik a szombati napjukat arra áldozták, hogy olyan gyerekeknek szerezzenek örömet, akiket sosem láttak, de akikről tudják, hogy segítségük és munkájuk nélkül lehet semmit nem kapnának karácsonyra, mert nem lenne rá lehetőségük. Köszönjük! Adni jó!” nyilatkozták az Egyház részéről a szervezők.

A játékkészítés tovább folytatódik minden kedden, szerdán és csütörtökön 17 és 19 óra között. Kedden a Love Bihor székhelyén (Branului utca), szerdán a Zöldfa utca 21. szám alatt, csütörtökön a maraton helyszínén, a Mihai Pavel utca 26. szám alatt, az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza székhelyén. A szervezők mindenkit szeretettel várnak!

Geambaşu Izabella



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter