100 éve halt meg Robert Scott sarkkutató

100 éve halt meg Robert Scott sarkkutató
A sarkkutatás tragikus hőse, az angol Robert Falcon Scott száz éve, 1912. március 29-én lelte halálát az Antarktisz végeláthatatlan jégmezői között.

 

 

Scott 1868. június 6-án született Devon grófságban egy sörfőző fiaként. Tizenhárom évesen beállt a tengerészethez, ahol mérnöknek tanult és a torpedókra specializálódott, s villámgyorsan haladt felfelé a ranglétrán. A Királyi Földrajzi Társaság elnökének személyes felkérésére ő vezette 1901-1904 között a brit antarktiszi expedíciót. Ekkor különbözött össze későbbi riválisával, a déli pólust 1908-ban 160 mérföldre megközelítő Shackletonnal, aki harmadtisztként szolgált mellette. Scott ugyanis olyan mélyre hatolt előre a déli kontinensen, mint addig senki, de az őt kísérő Shackletont néhány kilométerrel hátrahagyta, majd időnek előtte hazaküldte. Scottot hazatérve hősként ünnepelték, de lovaggá nem ütötték és támogatókat is csak nehezen tudott szerezni újabb expedíciójához. A cél érdekében feláldozta vagyonát, adósságokba verte magát, s hat év alatt előteremtette a szükséges összeget. Elszántságát mutatja, hogy nem sokkal házasságkötése után kelt útra, indulása után született fiát soha nem is látta. Scott 1910 júniusában kelt útra, hogy meghódítsa a Föld utolsó ismeretlen pontját, a Déli-sarkot. Melbourne kikötőjében egy szűkszavú távirat várta, amelyben Amundsen tudatta vele: ő is a Déli-sarkra tart. Minden idők legnagyobb sarkkutatója eredetileg az Északi-sarkra készült, ám miután azt 1909-ben elérte az amerikai Peary, az utolsó pillanatban célt változtatott. Mindkét expedíció a déli pólushoz legközelebb eső Ross-jégmezőnél, egymástól látótávolságra kötött ki, s még vendégül is látták egymást a hajójukon. Amundsen 1911. október 20-án, Scott néhány nappal később, november 1-jén indult a végső rohamra. Amundsen és négy társa kutyaszánon, 52 kutyával egy ismeretlen, de rövidebb utat választott és az időjárás is kegyes volt hozzájuk. Két hónap után, 1911. december 14-én délután három órakor a világon elsőként elérték a Délki-sarkot, ahol egy sátorra felhúzták a norvég lobogót, belsejében pedig Scottnak szóló üzenetet helyeztek el. A norvégok minden baj nélkül tették meg a visszavezető utat is, és Amundsen 1912. március 7-én megtáviratozhatta a világszenzációt öccsének. Scott korántsem bizonyult ilyen szerencsésnek. Ő a valamivel hosszabb, de a Shackleton által kitaposott útvonalnak vágott neki szibériai pónikkal, kutyákkal és motoros szánokkal. A hó-és jégviharok közepette hamar kiderült, hogy a pónik nem bírják a hideget és rendszeresen elakadnak a hóban. Az állatokat le kellett ölniük, ettől kezdve iszonyatos szenvedések közepette maguk húzták a szánkókat. December 13-án, egy nappal azelőtt, hogy Amundsen elérte a sarkot, a britek csak négy mérföldet haladtak előre. 1912 januárjának elején értek a 87. szélességi fokoz, ahonnan csak Scott és négy társa folytatta az utat, a többiek visszafordultak. Scott ekkor már gyanította, hogy Amundsen megelőzi őket, de ambíciói és anyagi okok miatt (a támogatás nagy részét az elsőséghez kötötték) tovább folytatta útját. 1912. január 16-án emelkedett hangulatban értek a Déli-sarkhoz, ahol azonban mérhetetlen csalódás és az Amundsen által kitűzött zászló várta őket. Az öt angol becsületből kitűzte a brit lobogót is, ám a vereség megtörte akaratukat.

A visszaúton az idő még zordabbra fordult, az olykor mínusz 33 fokos hideg mellett a hóvakság és az egyre fogyó élelem is gyengítette őket. Az első közülük február 17-én halt meg. A többiek is a kiszáradás szélére kerültek, sebeik a hideg miatt nem gyógyultak. Március 17-én egy újabb társuk választotta önként a halált: mivel biztosra vette, hogy társai nem hagynák el, e szavakkal botorkált ki a sátorból a hóviharba: „Csak kimegyek és egy kicsit kinn maradok”. Többé nem látták…

Scott és két megmaradt embere 1912. március 19-én táborozott le utoljára, alig 18 kilométerre következő raktáruktól. Továbbmenni már nem volt erejük, s tisztában voltak azzal, hogy sorsuk megpecsételődött. Scott utolsó, drámai naplóbejegyzése, amelyben a feleségem szót özvegyemre javította, március 29-ről kelt. Csonttá fagyott tetemükre, irataikra és a kőmintákkal telt szánokra csak novemberben bukkant a mentőcsapat, akik a holttesteket jégsírba temették.

A dráma hatalmas feltűnést keltett, Scott tragikus sorsa sokkal jobban foglalkoztatta a közönség képzeletét, mint Amundsen sikere. A végzettel bátran szembeszálló öt ember a Déli-sark hőse, a brit ifjúság mintaképe lett, költemények, szobrok, regények születtek róluk. A példátlan módon halála után lovaggá ütött Scott naplója bestsellerré vált, templomokat, utcákat, sőt városokat neveztek el róla. A Déli-sarkon felépített amerikai kutatóbázist – amely a Föld legdélibb lakott helye – Amundsenről és Scottról nevezték el.