ERDON Helyi hírek

2011.06.13. 14:35

Pünkösdölés a Szent László óviban

<p>Nagyvárad - Pünkösdhétfőn immár nyolcadik alkalommal szerveztek családi napot a Szent László Óvodában. Változatos programok és napfényes idő várta az érdeklődőket, gyermekeket és szülőket.</p>

 

Hétfőn immár nyolcadik alkalommal szerveztek Pünkösdhétfői családi napot a nagyváradi Szent László Óvodában, ezúttal „Testünk a Szentlélek temploma. Óvjuk testi-lelki egészségünket” mottóval. Ezúttal az időjárás is kedvezett a résztvevőknek, így vidám gyerekzsivalytól volt hangos már kora délelőttől kezdve az intézmény udvara. A gyermekek és hozzátartozóik folyamatosan érkeztek, a kicsik örömmel üdvözölték egymást. Hivatalos formában Szabó Emese igazgatónő üdvözölte a megjelenteket, aki egyúttal Cseke Attila egészségügyi miniszternek, a rendezvény fővédnökének az üzenetét is felolvasta. Ezután a budapesti Csiszér László és barátai adtak interaktív koncertet, a keresztény dalokat pantonim mozgásokkal kisérték az óvisok, akik szemmel láthatólag nagyon élvezték a történteket.

Évzáró ünnepség

A vidám zenés műsor után különböző kézművesfoglalkozásokba kapcsolódhattak be a gyermekek, a pedagógusok felügyeletével: többek közt gipszfestés, képeslapkészítés és mézeskalacs sütés szerepelt a kinálatban. Az ünnepre való tekintettel természetesen a pünkösdi énekeknek a tanulása, a pünkösdi királyválasztás, illetve a pünkösdjárás sem maradhatott el. A szervezők azonban nem csupán a kicsikre, hanem a felnőttekre is gondoltak: különböző szakembereket hívtak meg, akik az egészséges fejlődéssel, neveléssel kapcsolatos kérdésekre válaszoltak.

A délutáni órákban tovább folytatódott a szülő-gyermek közös program: gyöngyfüzés, agyagozás, állatsimogatás és nemezelés erősítette a családi kötelékeket. Kiállítás is nyílt az együtt készített kézimunkákból és süteményekből, a tartalmas és emlékezetes együttlétet pedig az óvoda évzáró ünnepsége koronázta meg, melyet agapé és kötetlen beszélgetés követett. 

Ciucur Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!