„Nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak”

Akt.:
Fotó: thalia.hu
Fotó: thalia.hu
A versmondás a költemények művészi igényű előadását jelenti, ami nem könnyű feladat, még akkor sem, ha az előadóművész- művészek a legmesszebbmenő alázatossággal közelítenek az előadandó gondolatoknak közönséghez felé való eljuttatásához.

Talán ennek is köszönhető nálunk felé, habár Kolozsvárnak nagyon komoly hagyományai vannak, mégis ritkán hangzik el a ritmusba, ütembe, rímben foglalt gondolat.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház „…nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak…” című előadásukban három kitűnő színész, Bogdán Zsolt, (Jászai- és kétszeres UNITER díjas érdemes művész), Kovács Éva (Poór Lili –díjas) és Csutak Réka színművészek pódiumestet tartottak, melyet Szugyiczky István rendezett.

Minden előadó estnek nagy feladata, kitől? Esetünkben a XX. század első harmadában élt, alkotott és sajnos fiatalon elhunyt költő, Dsida Jenő verseiből állították össze a pódium műsort. Maga az összeállítás hihetetlenül sikeres, mert megtalálták azt a vezérfonalat, melyre fel lehetett fűzni mindazon verseket, melyek a legjellemzőbben adják vissza azokat a gondolatokat, kifejezik azokat az érzelmeket, melyeket, a 31 évet élt (Szatmárnémeti, 1907. május 17. – Kolozsvár, 1938. június 7) erdélyi magyar költő megfogalmazott. Tükrözvén mindazt, amit abban az időben a főrendszerváltozás következtében nagyon sok embernek el kellett tűrnie.

Az első világháborút, mint gyermek éli meg, de gondolkodása, aggodalmai, kérdései és feleletei idő múlásával kort tükrözők: „Ezért a földért akarok élni és ezen a földön, akarok meghalni” vallott Erdély iránti szeretetéről és hűségéről egy 1930-ban kelt levelében.

Csak a föld, amelyen élni szeretett volna, köszönhetően a Kárpátok túloldalán levő vezetésnek olyan légkört teremtett, amit az egyébként is törékeny költő nem tudott kezelni, lévén maga is gyógyíthatatlan beteg.

Ezeket a lelki élményeit legszebben Dsida Jenő kéziratban terjesztett, híres Psalmus Hungaricus örökítette meg. Maga a vers, a szóbeszéd szerint, 1936. május 26. és 29 között keletkezett a kolozsvári Sétatér szelíd gesztenyefái alatt: „olyan időket élünk, mikor felejtett, ősi szóra / kell megtanítni fiainkat.”

Dsida testileg nagyon beteg volt, de szelleme, gondolkodása kristály- tiszta.

A pódium műsor összeállításában ez világosan tükröződik. Lehetőséget adva az előadóművészeknek arra, hogy egy kevésbé ismert költő hajdani vívódásaiból születő versek, kellő mondanivalójával, a nagyérdemű közönség elé kerüljenek. Olyan magas fokú átéléssel, melyet az ország neves színházának művészei tudnak produkálni.

Holott a művészek nem tesznek mást, mint az életműből kiválogatják azokat a gyöngyszemeket, melyekben „Dsidai” módon megfogalmazódik egy olyan kornak a képe, melynek ma is égető aktualitása van.

Bogdán Zsolt az előadás talán legértékesebb, legfőbb aktuális politikai mondanivalóját sugározza. Amit azzal ér el, hogy sikerül Bogdán Zsoltként megmaradva „Dsidává” válnia. Szavának, figyelemre méltó gesztus- rendszerének hitele van. A költő árnyalt gondolkodása, több rétegű üzenete eljut a közönséghez, élményt adó formában.

Ezért is érdemes hallgatni, és megtekinti ezt a maga nemében páratlanul értékes előadást.

Csomafáy Ferenc