„Mindenki bátran vállalja az identitását”

Gerendás Péter
Gerendás Péter
Nagyvárad- A napokban a PoetRhythMus Experiment sorozat részeként, a Theatron Egyesület és az Aria Production meghívottjaként a nagyváradi állami filharmóniában koncertezett Gerendás Péter Liszt-díjas előadóművész. A fellépése után a sokoldalú zenész interjút adott az Erdély Online-nak.

 

– Kilenc gyermek édesapja, akik közül hat a zenei pályát választotta. Ketten közülük itt Váradon is színpadra léptek most. Ennyire fontos Önnek a család és a zene?

– Az én családomban nem annyira a zenei természetű dolgok dominálnak, hanem az egyéb, inkább érzelmi töltetű tényezők. Például a születésnapomra a családom egy olyan zenés produkcióval készült, amelyben mindenki részt vett. Ebből csináltak egy DVD-t, és ezt levetítették nekem aznap éjszaka, amikor hazaérkeztem a fellépésemből. Aztán másnap egy táncprodukcióval is kedveskedtek nekem, amiben a két legkisebb kisfiam meg kislányom táncolt. Leírhatatlan élmény volt a számomra, sokkal jobban örültem, mintha valamilyen tárgyi ajándékot kaptam volna. Az ember nagyjából vagy eléri ötven éves koráig, amire vágyik vagy nincs is erre remény, de én azt hiszem, hogy ahogy említettem is, nem a tárgyi dolgoknak van az életünkben a legfontosabb szerepük. Annál is inkább, mivel egyszer el kell majd búcsúznunk ettől a fizikai léttől és akkor nem vihetünk magunkkal semmit az előttünk álló hosszú útra. Mindenki úgy megy el, ahogy jött a világra, anyaszült meztelenül, nem visz és nem hoz magával semmit, de mégis van valami sokkal lényegesebb ennél: a szellemi dolgok. Én nem a tárgyi dolgoktól érzem gazdagnak magam, hogy milyen autóban ülök vagy milyen házban élek, hanem attól, hogy engem szerető és én általam szeretett lények vesznek körül.

– Az elmúlt koncert szerintem alapvetően vidám hangulatú volt, mégis néhány líraibb, elgondolkodtatóbb hangvételű dalt is felcsendült. Optimista vagy pesszimista természetű művész Gerendás Péter?

– Alapvetően én egy vidám-pesszimista alkat vagyok. Mind a kettő megfér bennem, de persze ezek a hangulatok általában változnak. Hogy éppen pesszimista vagy optimista vagyok, változhat napról-napra, óráról órára akár. De legfontosabb tény az, hogy rendkívüli módon pozitív az életszemléletem, nagyon tudom élvezni az életet, az örömeit. Már attól boldog tudok lenni, ha süt a nap, ha a családommal vagyok a Balatonnál, a Duna-parton, vagy éppen kávézom. Egy csomó olyan kultikus hely van Magyarországon, amelyeket nagyon szeretek. És azt hiszem, annak ellenére, hogy néha az embernek lírai hangulata van- ugye alapvetően ennek a műsornak egy része is inkább lírai volt-, ugyanúgy bennem van a dinamika, a humor és bennem van a boldogságra való hajlam is. Egyébként úgy vélem, ha valaki nem optimista, akkor nem vállal gyermeket, és még inkább nem vállal ilyen sok gyermeket, mint ahogyan én. Óriási optimizmus kell kilenc gyermek vállalásához, mert őket fel is kell nevelni. Tehát bíznom kell abban, hogy egészséges maradok, és hosszú életű, és bíznom kell abban, hogy lesz ahhoz mindig elegendő municióm, hogy a gyermekeimet el tudjam tartani. Ez bizony nem túl könnyű feladat, elég nagy kihívás, amivel persze nem csupán nekem kell szembesülnöm a hétköznapokban, hanem másoknak is.

Identitás

– Nem csupán a koncertjei alkalmából, hanem közéleti szerepvállalásai során is bátran vállalja identitását, és kifejezi véleményét a világ dolgairól. Miért fontos ez Önnek?

– Ez egy olyan dolog: a művésznek fontos, hogy kifejezze az őt foglalkoztató problémákat, hogy beszéljen mindarról, ami ne adj Isten esetleg őt zavarja. Odajött egyszer hozzám egy fiú és azt mondta nekem: az olyanoktól lesz jobb a világ, mint amilyen én vagyok. Én természetesen nagy örültem ennek a mondatnak, olyan szép volt, persze nem csupán önmagamra vonatkoztatva értettem. Valóban hiszek abban, hogy a művészek inkább hozzátesznek a világhoz, mint elvesznek belőle, valóban a művészeknek az a feladatuk ténylegesen, hogy jobbá tegyék a világot.

Természetes, hogy beszélni kell az identitásról, mert az identitás egy nagyon fontos kérdés. Ha valakinek nincsen identitása, akkor nincs talaj a lába alatt. Ha pedig szégyelli az identitását, vagy titkolja, akkor rátesz egy pecsétet arra, hogy van mit szégyellni rajta. Az, hogy valaki ki-hová születik, nem az ő érdeme, nem lehet sem pozitív, sem negatív oldaldalról felhozni azt, hogy ki-hová jött a világra. A születés helye egy tény, amiért az embernek különösebben nem szabad egy féltéglával a mellét vernie. Ha viszont valamit elér a saját munkájával, arra jogosan lehet büszke. Ugyanígy, ha valamit tesz az emberiségért, a hazájáért, a barátaiért vagy a családjáért. De azt is el kell mondjam, szerintem nagyon fontos, hogy az ember vállalja a hovatartozását, legyen az bármi. Nem büszkeség, hanem tény kérdése, hogy az ember felvállalja azt a fajta identitást, amibe beleszületett. Az identitáson ugyanis nincs mit szégyellni, hiszen bárki, bárhova születhet, ez nem az ő érdeme vagy szégyene. Ezért én nagyon határozottan bíztatok mindenkit arra, hogy igenis bátran vállalja az identitását, akkor is, ha több van neki.

Kedvenc dal

– Szeret-e Váradon fellépni?

– Mindig szerettek Váradon játszani. Ez persze közhelyként is hangozhat, vagy udvarias gesztusnak tűnhet, de tényleg így van. Nagyon szeretek itt minden alkalommal fellépni, különleges a közönség, pozitív visszajelzéseket kapok. Mindig megnézem a várost is, most sajnos nem nyílik lehetőség erre, mert szorít az idő, de remélem, hogy a legközelebbi alkalomkor ismét adódik mód majd erre.

– Melyik a kedvenc dala a legújabb lemezéről?

– Én a Sárga lámpafény című dalt szerettem a legjobban. Nehéz megmondani, hogy miért, talán a hangulata miatt, mely igen különleges. Ez megint egy olyan dolog, hogy az ihletről sem tehet az ember, ez egy adottság vagy valami természetfölötti dolog. Úgyhogy én az ihletet sem a saját számlámra írom, vagy a saját dicsőségemre, tehetségemre gondolok ilyenkor. Ez egy született dolog és hálás vagyok a sorsnak, hogy én azzal a képességgel születtem, hogy tudok dalokat írni. A dalírás egy olyan misztérium, amit az ember nem tud megfejteni, nem tudja, hogy mi történik ilyenkor. Egyszerűen olyan, mintha az emberen keresztülfutna valamiféle pozitív energia felülről, végigfutna rajta, majd életre kell egy dal, ami korábban nem jelent még meg ilyen formában sehol. Lehet hogy olyan hangokból építkezik, ami ugye már adott, adottak a szavak, a betűk, és mégis, ilyen összetételben, ilyenféle változatban korábban még soha, sehol így nem jelent meg ez a dal vagy nem fordult még elő. Egyszer csak az emberi kreativitásnak köszönhetően előjön egy különleges valami, egy dal és ez nagyszerű. Ez számomra nagy élmény és hálás vagyok a sorsnak ezért.

Ciucur Losonczi Antonius