„Hargita üzenetét hozom”

Akt.:
„Hargita üzenetét hozom”
Nagy Margit székelyföldi származású nyugdíjas tanítónő második könyvének bemutatójára került sor április 4-én a nagyváradi Gheorghe Șincai Megyei Könyvtárban.

A Romániai Máltai Segélyszolgálat nagyváradi csoportja és a nagyváradi székhelyű Gheorghe Șincai Megyei Könyvtár közös szervezésében csütörtök délután bemutatták Nagy Margit Egymást hívják a hargitai emlékek című könyvét, amely a szerző második kötete. Ligia Mirișan a könyvtár igazgatónője köszöntötte az egybegyűlteket. Kiemelte, hogy egy különleges alkalmon vehetnek részt az érdeklődők, hiszen nem csak egy könyv bemutatóját ünneplik meg, hanem Nagy Margit 83. születésnapját is. Az alkalmon felhangzott a Máltai Ima, majd Bruncsák Gyöngyi a Romániai Máltai Segélyszolgálat nagyváradi szervezetének elnöke elmondta, hogy Nagy Margit a Máltai Segélyszolgálat legidősebb tagja, aki könyvével példát mutat arról, hogy milyen fontos a család, az összetartás és a gyökerek tisztelete. A következőkben maga a szerző szólalt fel. Megköszönte a segítséget, amelyet a könyv bemutatásának megvalósításához kapott. Nagy Margit elmondta, hogy Oroszhegyen (Hargita megye) született, de annak ellenére, hogy most már itt él, szülőfaluja mindig hazavárja: „Bármikor megyek vissza, otthon érzem magam, mivel ott vannak a gyökereim, ezért szeretném, ha Oroszhegyen is megtarthatnám a könyv bemutatóját, hiszen róluk szól. Hargitán nőttem fel, ezért hozom a Hargita üzenetét”- tette hozzá a szerző.

Hagyományok tisztelete

A bemutató második felében Varga Rozália könyvtáros ismertette a kötetet: a könyv egy érdekes korrajznak is tekinthető, a székely falu életéről átfogó összképet fest, és azt bizonyítja, hogy még a nehéz életkörülmények között is létezik a fennmaradás és a kultúra igénye. Olvasás közben visszatérünk a múltba, amikor a hagyományok tiszteletben tartása közeli kapcsolatba hozta a családtagokat, rokonokat, barátokat és ismerősöket. A bemutatón szép számmal jelen voltak többek között Nagy Margit családtagjai, volt tanítványai határon innen és túl, valamint barátai, ismerősei és a Máltai Segélyszolgálat tagjai is. A bemutató végén a szerző két könyvét meg lehetett vásárolni. Az érdeklődők a Hobby Libri könyvesboltból is megvásárolhatják a kötetet.

Nagy Noémi