„A kórustagok lelkesedése erő a folytatáshoz”

„A kórustagok lelkesedése erő a folytatáshoz”
Kiss Gézával, a nagyváradi Barátok temploma Bihari Sándor kórusának vezetőjével beszélgettünk arról: miért választja valaki a kántori pályát. Amellett, hogy énekel Kristófi János Haydn-kórusában és a PKE énekkarában, a Közjó Szolgálatában-díjas Nagyváradi Asszonykórust is vezeti.

 

 

Kiss Géza Lóránd 1983-ban született, zenész családból származik: édesapja jelenleg is kántorizál Biharpüspökiben, 1980-ban elhunyt nagyapjának pedig nagyon szép hangja volt. Ez a családi örökség, illetve hagyomány folytatódott, annak is köszönhetően, hogy szülei 3-4 éves korától kezdve sűrűn vitték templomba: ministrált a pap bácsik mellett, és közben nagyon szerette énekelni az énekeket. Telt-múlt az idő, bekerült a templomi kórusba, s közben folyamatosan tanulgatta az egyházi énekeket. Hétéves korában a Művészeti Líceumba ment felvételizni, melyen érdekes módon tapsolnia is kellett, nem csak énekelnie. Hegedű szakon kezdte, a IV. osztályban azonban megunta. „A fiúk kint fociztak az utcán, nekem pedig hegedülnöm kellett a 25 C-fokos szobában, enyhén szólva ez egy tízéves srácnak kicsit ciki volt”, emlékszik vissza. Döntését Krámli Julianna hegedűtanárnőnek is bejelentette, körülbelül három hétig pedig órákra sem járt. Ekkor azonban a tanárnője felhívta, és sikerült rábeszélnie, hogy változtasson az elhatározásán, így nyolcadikos koráig tovább hegedült. Közben ötödikes korától zongoráznia is kellett, második hangszerként. Ez olyannyira megtetszett neki, hogy többet gyakorolt zongorán, mint hegedűn. Folyamatosan járt templomokba is, így megtanulta az egyházi liturgiát is – kezébe került a Szent vagy, Uram! kántorkönyv is –, és rádöbbent arra, hogy talán ez közelebb áll hozzá, jobban szereti, mint a komolyzenei koncerteket vagy darabokat.

 

A kezdetek

 

Nyolcadik után ismét kisebb változás történt a zenei életében, ugyanis nem zeneiskolában folytatta tanulmányait, hanem a Szent László Római Katolikus Gimnáziumban, mely véleménye szerint talán döntő szerepet játszott abban, hogy végül a kántori pályát választotta. Az iskola akkori énektanára Balogh Mihály karnagy volt, és a jó hangú énekeseknek kötelező módon énekelniük kellett a Székesegyház általa vezetett ének- és zenekarában. Géza először másodhegedűsként került a zenekarba, de aztán Balogh tanár úr felismerte, hogy talán nagyobb hasznát veszi, ha berakja a basszus szólamba. Jöttek a különböző szólók, tizenhat éves zöldfülűként úgy érezte, nagyon megtisztelő számára, hogy a Koronázási misében énekelhet, ezért próbált felnőni a feladathoz. Mindemellett szeretettel folytatta a kántorságot, járt a különböző templomokba, és megismerte a kórustagokat. Juhász Gyula bácsi volt az, aki elsőként elvitte őt a Barátok templomába, azt ajánlva neki: nézzék meg, hogy zajlik ott egy szentmise. Gézának nagyon tetszett, ahogy az akkori kántor, Biró Ferenc orgonált és közreműködött a misén, akinek elmondása szerint sokat köszönhet. A sors iróniájának tartja, hogy később ő lett a kántor a várad-olaszi katolikus templomban. „Ferike” bevezette őt mindenféle egyházi liturgiába, segített neki abban, hogy ez irányú felszínes tudását elmélyítse. A folyamatos gyakorlás alatt sikerült elsajátítania a nagyszombati feltámadási szertartást, az egyházi liturgia csúcsát is. Telt az idő, és bebizonyosodott: bár nem sokan gondolják, de a kántorsággal párhuzamosan lehet másfajta zenei irányzatnak is hódolni. Így ismerkedett meg későbbi jó barátjával, Márkus Zoltánnal, a várad-réti református egyházközség karnagy-kántorával, aki megítélésében minden szinten kiváló zenész, így a lagzizenének is profi művelője. Neki köszönheti Géza, hogy lagzizenészként is komoly tapasztalatra tett szert, melyet lassan tizenöt éve szintén művel, párhuzamosan a kántorsággal.

 

Barátok temploma

 

Visszatérve a diákévekre: tizenhat évesen egy évre a Szent József-telepi templomba került kántornak, Kohr Balázs tisztelendő volt akkor a plébános. Szépen alakultak a dolgok, de valami miatt megszakadt a kapcsolat, mert megsértődött az atyára, és otthagyta a templomot, megfogadva, hogy többé nem lesz kántor, mert nem könnyű feladat. Viszont továbbra is énekelt a Bazilika kórusában, s egy nap Balogh Mihály arra hívta fel a figyelmét: megüresedett egy kántori állás a Szent László-templomban, és őt ajánlotta. Körülbelül másfél évig szolgált ott. Közben jött az érettségi, és folyamatosan ment a kántorkodás és a lagzizenélés is. „Talán sokan megbotránkoznak ezen, de ha az ember akarja, mindkettőt lehet csinálni”, magyarázta. Egy nap felkereste őt a Szent József-telepi plébános azzal, hogy menjen vissza kántornak. Nyolc évet töltött el ott, nagyon jó emlékei vannak erről az időszakról. A hívek közössége egy nagy családot alkotott, így könnyen össze tudtak barátkozni, többen emlékeztek is rá. Jó volt a kapcsolata például Oltean Györggyel és családjával, akinek a három lányával közösen bevezették az ifjúsági miséket. Az első ifimisén talán négyen voltak jelen, de két hónappal később már negyvenen. Jó híre ment ennek a városban is, olyannyira, hogy még más felekezetűek is jártak a templomukba.

 

Isteni jel

 

 

Közben megismerkedett párjával, Líviával, akivel 2006. július 22-én házasodott össze a Székesegyházban. Két szép gyermekük született azóta, Adrienn és Stefánia. Hála Istennek, jól alakultak a dolgok a templomban és a családi életben is, de sajnos az anyagiak akkoriban is közrejátszottak. Megbeszélte plébánosával, hogy a kántorkodásért kapott összeg nem elég a családfenntartásra. Békében elváltak, és Géza elszegődött egy olyan céghez, amelyik húsfeldolgozással és -szállítással foglalkozott. Nagyon bántotta a váltás, mert akkoriban már szinte tízéves gyakorlata volt a kántorkodásban. A gondoskodó Úristen azonban visszavezényelte őt a kántori feladathoz, illetve arra az útra, melyen addig haladt, ugyanis ez a vállalkozás két hónap múlva megszűnt, felszámolódott. Úgy adta a gondviselés, hogy 2007. november 1-jén elbocsátották, és három napra rá megüresedett a kántori állás a Barátok templomában. Isteni jelként könyvelte ezt el, ezért felkereste Kiss Albert plébánost, akit már korábbról ismert, s jelentkezett a posztra. Ideiglenesen játszott a miséken, a negyedik alkalom után azonban behívta őt a plébániára a tisztelendő, ahol azt közölte: az eredeti tervekkel ellentétben nem hirdetnek felvételit, hanem december 1-jei hatállyal alkalmazzák kántor-karnagyként. Berci atya rábízta az egyházközség teljes zenei vezetését – koncertszervezés, a Bihari Sándor kórusnak az ápolása, kántori szolgálat –, de egyéb templom körüli teendőket is. Egy jó közösségbe került, nagyon hamar és könnyen megszokták egymást. Abban az évben már karácsonykor jöttek a pozitív visszajelzések, ami örömmel töltötte el, és plusz erőt adott neki, hogy kellő magabiztossággal és alázattal végezze hivatását.

 

Nagyváradi Asszonykórus

 

Mivel nagyon jó kapcsolatot ápol Márkus Zoltán kántoron keresztül a várad-réti református egyházközséggel, ott is sok mindenkit megismert. Agyagási Ernő presbiter 2010 őszén egyik nap felhívta azzal a kéréssel, hogy legyen a szervezendő kórus karmestere. Akkor ugyanis már működött a Váradi Dalnokok kórus, melynek mintájára egy női „részleget” is szerettek volna alapítani. Azt válaszolta: tőle nem áll messze ez a stílus, hiszen közben folyamatosan ment a lagzizenélés is, örömmel elvállalta tehát a feladatot. 2010. november 8-án volt az alakuló ülés, az első próba. Bemutatkoztak egymásnak, s a jelenlevők egyhangúlag megszavazták, hogy ő legyen a karnagy. Rá két hétre már megvolt az első fellépésük egy jótékonysági bálon, a megtanult öt nótával. Azóta is hetente próbálnak, eleinte hétfőnként, a Dalnokok előtt, ami azért volt jó, mert a férfiak feleségei szinte az Asszonykórus felét teszik ki. A vidám, jó hangulathoz az is hozzájárult, hogy a hölgyek és urak heccelték egymást. Folyamatosan jöttek, jönnek a felkérések, különböző ökumenikus rendezvényeken énekelnek, valamint a nemzeti ünnepeinken is. A legmagasztosabb történés az Asszonykórus életében nemrég következett be: a Tőkés László EP-alelnök, volt püspök által szervezett új évi fogadáson ugyanis megkapták a Közjó Szolgálatában-díjat. „Úgy érzem, hogy ez egy nagyon megtisztelő elismerés, talán azt is mondhatnám, hogy léteznek erre jobb kórusok vagy zenészek, de azt a lelkesedést, amit a próbákon és a fellépéseken tapasztalok, eddig nem sok kórus esetében éltem át. Ez nagy erőt ad nekem a további folytatáshoz, az éneklési szint nívójának az emeléséhez. Bízom benne, hogy még sok közös élményben lesz részünk, ezzel is erősíteni tudjuk a váradi magyarságot, azzal, hogy vonzzuk az embereket nem csupán kültéri rendezvényekre, hanem templomokba és kultúrházakba is”, zárta szavait Kiss Géza Lóránd.

 

Ciucur Losonczi Antonius