CNAIR

2024.05.13. 17:01

Nem halad a gyorsforgalmi út építésének ügye

Áll az Arad-Nagyvárad gyorsforgalmi út építésének a projektje, miután csütörtökön leállították a beruházás második szakaszára kiírt tendert is. Ezzel immár a mindhárom szakaszra kiírt közbeszerzési eljárás fel van függesztve. A második szakasz 39,7 kilométer hosszú és Nagyszalontát köti majd össze az Arad megyei Köröskisjenővel, és szintén ennek a projektnek a része egy tíz kilométeres új út építése is Nagyszalontától a román–magyar határig. Az economedia.ro azt írja, hogy valószínűleg azért függesztették fel a tendert, hogy az országos útkezelő társaság (CNAIR) válaszolhasson a munkálat iránt érdeklődő lehetséges pályázók kérdéseire. A közbeszerzést egyébként az utolsó pillanatban állították le, ugyanis a pályázatok benyújtási határideje május 9. volt. A CNAIR korábban már leállította a két másik szakasz kivitelezésére vonatkozó tendert is: április 9-én a Köröskisjenő és Arad közötti 47 kilométeres szakaszra vonatkozó kiírást állították le, egy nappal később, április 10-én pedig ugyanerre a sorsra jutott a Nagyvárad és Nagyszalonta közötti 33,7 kilométeres szakaszra vonatkozó tender is. Ezekben az esetekben is azért született meg ez a döntés, hogy válaszolhassanak az építőipari cégek kérdéseire. A 140 kilométer hosszú Arad-Nagyvárad gyorsforgalmi út az összes bekötőútjával együtt mintegy 10,7 milliárd lejbe fog kerülni áfával együtt, a finanszírozást uniós forrásokból biztosítják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában